Nyolc új útvonallal segíti a Ryanair a nyaralás megtervezését

Már heti kétszáz járatot ajánl az ír légitársaság a magyaroknak.

Nyolc új útvonalat jelentett be a Ryanair a nyári szezonra. Budapestről hetente két alkalommal indulnak gépek Bolognába, Burgaszba, Mikonoszra, Szófiába, Zadarba és Zákintoszra, valamint heti háromszor Chaniába és Rodoszra – írja a Turizmus.com.

Mindez azt jelenti, hogy idén ötvennégy útvonalon heti közel kétszáz járatból lehet válogatni.

Korábban megírtuk, hogy a Ryanair szerint nyártól hatalmas igény lesz a repülésre Európa-szerte. Michael O’Leary, a fapados társaság vezérigazgatója reméli, hogy a főszezonra már heti kétezer-háromszáz járatot indíthatnak, ami a Covid-éra előtti időszakhoz képest nyolcvanszázalékos kapacitást jelent a július és szeptember közötti hónapokban.

(Forrás: Turizmus.com, fotók: Pixabay)

nyaralás | útvonal | utazás | új | nyolc | repülés

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom