Ismét meg lehet csodálni Rapa Nui, azaz a Húsvét-sziget vulkáni sziklából faragott ősi „Moai” szobrait, melyek i.sz. 1250 és 1500 között készültek.
Augusztus 4-én a távoli, csendes-óceáni Húsvét-sziget 230 turistát üdvözölhetett, miután a Covid miatt lezárt határai 868 napot követően megnyitottak.
A turizmusért felelős államtitkár, Verónica Kunze elmondta: ”Nagyon boldogok vagyunk, hogy a sziget az újranyitás szakaszába lépett. A legtöbb idegenforgalmi szolgáltatás készen áll a látogatók fogadására, a megfelelő higiéniai protokoll betartásával és a vállalkozások reaktiválásával együtt.”
Rapa Nui polgármestere, Pedro Edmunds szerint nagyok az elvárások, de az emberek boldogok és elégedettek a határnyitás miatt, egyrészt mert fogadhatják a vendégeket, ami fontos a gazdaság számára, másrészt visszakapták a szabadság érzését; ismét elmehetnek a szigetről és persze vissza is tudnak térni oda.
Aki szeretné látni a híres szobrokat, annak először indulás előtt legalább huszonnégy órával készült negatív PCR-t kell bemutatnia és teljes körű oltással kell rendelkeznie. Az új Covid-szabályok mellett a Rapa Nuiba látogatónak a 2018 óta hatályos adminisztratív előírásoknak is meg kell felelnie,
ami egyet jelent a Húsvét-szigetre vonatkozó egységes belépési nyomtatvány kitöltésével, továbbá érvényes útlevél, retúrjegy és turistaszállás-foglalás igazolásával. Emellett harminc napnál tovább nem lehet a szigeten tartózkodni.
Rapa Nui 1900 kilométerre, keletre fekszik Pitcairn-szigetétől és 3540 kilométerre nyugatra Chilétől. Utóbbi fővárosából 5 óra 40 perc alatt lehet odarepülni.
Nemrég adtunk hírt arról, hogy Görögországban változtak a szabályok azokra vonatkozóan, akik nyaralás közben betegszenek meg. Most lássuk, mi a teendőnk más európai országokban!
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)
chile | húsvét-sziget | újranyitás | covid
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!