Az összeesküvés-elméletek és a legendás lények híveit Oklahomába várják, ahol – igencsak – szerencsés esetben még pénzt is kereshetnek.
Egy Justin Humphrey nevű oklahomai képviselő által előterjesztett törvényjavaslat értelmében engedélyeznék az államban a vadászatot a Nagylábúra.
Poénnak hangzik, de nem az.
A Nagylábú (Bigfoot, Sasquatch) nem más, mint Észak-Amerika állítólagos szörnyetege, melynek létezését a lábnyomán kívül semmiféle fizikai bizonyíték nem támasztja alá. Akik látták, egy nagy, emberszabású lénynek írták le, így erős hasonlatosságot mutat az állítólagos jetivel és más folklórban leírt majomemberekkel.
"Sokan nem hisznek a Nagylábúban, sokan pedig igen – mondta Humphrey, majd kitért a szabályozásra is, mely szerint más, vadon élő állatokhoz hasonlóan meghatároznák a mitikus lényre vonatkozó vadászati idő dátumát. – A fél életemet az erdőben töltöttem, és még soha nem láttam a Nagylábúra utaló jeleket. Ismerek néhány embert, akik amúgy teljesen normálisak, mégis magabiztosan állítják, hogy tapasztaltak valamit a jelenséggel kapcsolatban. Tehát akadnak olyanok, akiket nem tudsz teljes mértékben meggyőzni arról, hogy a Nagylábú nem létezik."
Humphrey azért hozzátette, hogy az ötlete ugyan bugyutának tűnhet, ennek ellenére rengeteg látogatót – és ezáltal bevételt – jelenthet az államnak. "A tényleges vadászati idény megállapítása és a vadászati engedélyek kiadása még több embert vonzana Oklahoma amúgy is gyönyörű részeire. A Nagylábú-vadászat nagyszerű módja lenne annak, hogy az emberek élvezzék a természetet, és jól érezzék magukat."
Már vannak is érdeklődők, akik kiváltanák az engedélyt, hogy aztán a nappalijuk falára tűzve büszkélkedjenek vele.
A törvényjavaslat egyébként csak a Nagylábú elfogását engedélyezné, a megölését nem. Humphrey pedig 25 ezer dollár jutalmat adna a begyűjtőnek.
A lelkesedést végül az oklahomai vadvédelmi osztály szóvivője hűtötte le. Micah Holmes szerint az intézmény inkább a tudományos kutatásban hisz, és nem ismeri el a Nagylábú létezését. Humphrey erre annyit reagált, hogy a cél továbbra is az, hogy az emberek felkeressék Oklahomát, és a természetben töltsék el az idejüket. És ha netán megtalálják a misztikus lényt, miközben jól szórakoznak, még jobb kedvük lehet, amennyiben az érte járó jutalomra gondolnak.
Másféle lábnyomok
Az ökológiai lábnyom csökkentése, az éghajlatváltozás elleni küzdelem közös cél, ráadásul mindezt az utazási módok megválasztásával vagy a minimalista stílusban összeállított poggyásszal is elérhetjük. Mutatjuk azt a négy alapszabályt, amit minden világjárónak érdemes lenne betartania. Akkor is, ha Alaszkát barangolná be, ami kicsit olyan, mint megismerni önmagunkat.
(Forrás: Travel and Leisure, Wikipedia, fotók: Getty Images)
turista | jeti | lény | oklahoma | engedély | nagylábú
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!



