Johannes Vermeer lassú és fáradságos munkája során mindössze hatvanhat festményt alkotott, melyek közül csupán harmincnégy maradt meg az utókornak. A New York-i Metropolitan Museum of Art ezek közül ötöt tudhat magáénak, annyit, amennyit senki más a világon (néhány házzal odébb a Frick hármat tulajdonol). Szeptember végéig most láthatjuk őket, ha arrafelé járunk.
Mostanában esett át nagyszabású renováláson a Met európai festményeit kiállító szekciója, úgyhogy ennek köszönhetően Vermeer műveit átköltöztették a megszokott helyükről egy kisebb helyiségbe. A szeptember 29-ig látható, A New Look at Vermeer című kiállítás ritka és valószínűleg egyszeri alkalom, hogy egy helyen, sőt, egy falon láthassunk ennyi Vermeert.
Csak hogy érzékeltessük, mennyire különleges lehetőség ez: Magyarországon először 2014 októberében volt látható egyik festménye, a Szépművészeti Múzeumban kiállított Az Asztronómus.
Ez öt Vermeer egyébként csak egy rövid ízelítő abból, ami október 16-án kezdődik a gigantikus New York-i múzeumban, akkor nyílik ugyanis a Holland mesterek a Metben című tárlat, amely során a múzeum saját németalföldi munkáiból állít ki hatvanöt festményt.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: The Met, Getty Images)
met | Johannes Vermeer | kiállítás | new york | tárlat
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

