Hárommillió forintot kap, aki a legolcsóbban kihoz egy világ körüli utat

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökeinek egy csoportja tavaly megalkotta az Escape nevű repjegykeresőt és interaktív térképet, amely afféle összehasonlító oldalként működve segít kiválasztani a legolcsóbb és leggyorsabb utazási opciókat. Erre építve most egy izgalmasnak tűnő játékot találtak ki.

Great Escape Challenge néven indították el a versenyt, amit az nyer meg, aki addig kattintgat a különféle repjegyajánlatok között, amíg a legkevesebb pénzből kihoz egy világ körüli utat. A győztes jutalma tízezer dollár, amit természetesen utazásra költhet, de további huszonöten kapnak még maximum ötszáz dollár értékű repülőutat.

A részvétel egyszerű: az oldalon ide kattintva kell összedobni egy itinert úgy, hogy az Antarktisz kivételével valamennyi kontinenst érintsük, aztán a kész programot megosztjuk egy barátunkkal. Aki legalább egy ismerősével megosztja a saját útvonaltervét, sorsoláson vesz részt.

Az eredmény alakulását a Great Escape Challenge oldalán lehet figyelemmel követni, ahol folyamatosan olvasható a huszonöt legolcsóbb útvonalterv.

Így tehát akkor sem szabad elkeseredni, ha nem látjuk a nevünket az éppen aktuális legjobb huszonöt között, mert újra és újra próbálkozhatunk egy másik csomag összeállításával.

Március 15-ig lehet még kattintgatni és játszani.

Ez is érdekelhet:
Íme a világ tíz legfontosabb utcája, melyeken egyszer végig kell menni

Jelentőségüket tekintve persze nem csupán tíz van szerte a nagyvilágban, de szerintünk most ezek a legfontosabbak.

(Fotók: Unsplash)

játék | nyeremény | terv | Great Escape Challenge | itiner | escape

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom