A walesi kormány tervei szerint 2027-től adót kell fizetniük a turistáknak egy hosszabb walesi nyaralásért.
Az egyes városvezetések dönthetnének majd arról, hogy bevezetik-e. Az önkormányzatok szabadon megválaszthatják azt is, mire költik a befolyó pénzt – vélhetően alapvető szolgáltatásokra vagy fenntarthatósági projektekre fogják. A konkrét összeg még nem ismert.
A kormány célja, hogy "elősegítse a lakosok és a látogatók közös felelősségérzetét a helyi területek védelme és a helyi beruházások érdekében". A tervet a walesi konzervatívok hevesen ellenzik, mivel szerintük ez egy "mérgező idegenforgalmi adó".
Az egynapos kirándulásra érkezőket egyébként nem terhelné az új adó, ami a döntéshozók reményei szerint segítene "megőrizni Wales szépségét a jövő generációi számára".
A walesi kormány azzal érvelt még mellette, hogy "a látogatók teljes költésének csak egy kis részét" teszi ki.
Az ilyen jellegű adó nem mondható túl gyakorinak az Egyesült Királyságban, számos európai országban viszont előszeretettel alkalmazzák. Manchester lett az első angol város, amely az év elején idegenforgalmi adót vetett ki, aminek értelmében a vendégéjszakákra érkező látogatóknak némi pluszdíjat kell fizetniük.
Eközben az amszterdami idegenforgalmi adó 2024-ben várhatóan a legmagasabb lesz egész Európában, miután 12,5 százalékkal emelik. És hamarosan valamivel többe fog kerülni egy izlandi utazás, de a megnövekedett kiadások jó célt szolgálnak.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
adó | utazás | bevezetés | wales | idegenforgalmi
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!