Előkelő társat találtunk az őszi estékre

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

"A whisky malátából erjesztett ital, amelyet a skótok tisztán fogyasztanak, és lehetőleg nagy mennyiségben". Akár egy enciklopédia szócikke is lehetne ez a skótok és a whisky kapcsolatát röviden bemutató szösszenet, de nem: az angol nyelvű romantika kimagasló alakjának, Sir Walter Scottnak szavai voltak.

Bár a nagyszerű költő és regényíró nem túlzott a kijelentéssel, a meghatározását ki kell egészíteni: napjainkban whiskyn rozs, búza, árpamaláta erjesztésével előállított és lepárolt finom, füstös zamatú szeszt értenek. A gyárakban az érlelés általában három évig tart, belső oldalukon elszenesített hordókban.

Egy régi, már összegyűrődött és őszi faleveleket idézően megsárgult papírlapon azt lehetett olvasni, hogy a skótok úgy isszák a whiskyt, mint Sussex vagy Kent örökké szomjas fövenye a tenger vizét.

Ebben talán akad némi túlzás a mennyiséget illetően, a fogyasztás, a kóstolás minőségéről viszont nem árult el semmit.

A vélemények, ízlések és szokások változóak. Nem szeretnénk senkit sem befolyásolni vagy a nagy megmondó szerepében tetszelegni, de tény: vannak, akik tisztán, jég nélkül, egyenes falú pohárban élvezik ki a cseppeket, mások jégkockára töltik a párlatot, és persze ne feledkezzünk el a szódával és egyéb italokkal hígítókról. Utóbbi a legtöbb whiskyrajongó szemében igazi szentségtörés, mert szerintük legfeljebb pár csepp vízzel szabad hígítani. Általános érvényű szabály mindenesetre nincs.

Először megcsodáljuk a tisztaságát és a színét, majd óvatosan megpörgetjük a folyadékot a pohárban, melyen megjelennek a whiskycseppek, amit a skótok a whisky lábának hívnak. Becsukjuk a szemünket, gyengéden megszagoljuk az italt, majd a megdöntött poharat az ajkainkhoz érintve picit belenyalunk. Ha vizet öntünk hozzá, eltűnik az alkohol okozta agresszív bizsergés, felszabadulnak az illóanyagok, csökken az alkohol koncentrációja, és ami a legfontosabb, sokkal inkább kihozza az ízeit, gyakorlatilag megnyílik előttünk a whisky. Ha jégkockával kortyolgatjuk, akkor valamennyire ugyan hígítjuk, de a hideg hatására bezárkózik, a markáns füstös skót jelleg megszűnik, és könnyebben lecsúszik.

Ha létezik a whisky vaskos történelemkönyvében valaki, akinek az italával nem mernénk megtenni ilyet, az nem más, mint David Stewart. Ő a skót whisky legendája, a nagybetűs Lepárlómester, a master blender. Személyesen a királynőtől kapta meg a Brit Birodalom Rendje kitüntetés "Member" fokozatát, ezzel alighanem mindent elmondtunk a nagyjából hatvan évet átölelő munkásságáról.

Stewart a közép-skóciai Dufftownban működő Balvenie Distrillery koronázott királya. A lepárló neve vastag betűvel szerepel a skót whisky históriás kötetében, meghatározó és megkerülhetetlen tényező. A hagyományos technikájú családi lepárlót markáns dizájn és vérbeli profizmus jellemzi, alapkövét egy bizonyos William Grant tette le még 1886-ban. A jól ismert nagytestvér, a Glenfiddich készítője a Balvenie kastély melletti telken alapította meg a kisebb kapacitású lepárlót (alig tíz alkalmazottal), ami egyébként napjainkban is családi tulajdonban van, tehát a ritkaságnak mondható független főzdék közé sorolják.

Tiszteletteljes atmoszféra lengi körbe, a palackformát illetően az elegancia, az egyszerűség és a természetesség tartozik legfőbb ismérvei közé.

A választékban találhatunk tíz-, húsz, harminc- és ötvenéves, kimagasló minőségű malátawhiskyket (vagyis single maltokat, tehát a 100%-ban malátából készült italok egy főzdéből kerülnek ki), melyeknek egyedi, lágy, mézhez hasonlítható íze van. A kínálat csúcsa immáron negyed százada a Balvenie 12 YO Double Wood, a világ első "utóérlelt" maláta whiskyje. A Balvenie Double Wood először használt, gondosan kiválogatott bourbonos hordókban szunnyad legalább tizenkét esztendeig, majd az érlelési folyamat egy pontján átköltöztetik, és még kilenc hónapot tölt olyan hordókban, amelyekben korábban spanyol sherry bor pihent. Az elsőtől selymességet és karaktert, a másodiktól mélységét és teljességét kap az ital. Telt és intenzív illatában a tölgy és karamell jegyeit fedezhetjük fel – utóbbi az ízében is megjelenik némi citrusossággal kiegészítve. David Stewart 1982 körül találta ki ezt a módszert, az első kiadása ennek a whiskynek 1993-ban mutatta meg magát.

Bár mindegyik palackozásuk eltér egymástól, valamennyi whiskyben megtaláljuk a klasszikus, édeskés Balvenie-jegyeket, hiszen a Balvenie számára rendkívül fontosak a tradíciók. Ezeket a tradíciókat immáron egy huszonhét éves hölgy, bizonyos Kelsey McKechnie viszi tovább. A természetesnek mondható megújulási hullám tehát több aspektusból is elérte a márkát; idén például új single malt whiskykkel robbantott a piacon. Ide tartozik például a korábban Peat Week néven ismert, limitált tőzegelt whisky, amely most The Week of Peat néven éled újra. Gyengéd tőzegfüst, vajkaramella és méz illatának keveredése cirógatja az orrunkat, ha megszagoljuk, ha pedig megkóstoljuk, bársonyos, kerek whiskyt kapunk némi citrusossággal, tölgyes vaníliával és virágmézzel, lecsengéskor pedig füst, krémes vaníliásság érkezik. Egy előkelő, nemes és karakteres whisky, nagyszerű társ lesz a hosszú, őszi estéken.

Ez is érdekelhet:

ital | david stewart | történelem | story | nagy sztori | kóstoló