Aligha lesz már olyan a repülés, mint eddig volt – Ez a hét dolog szinte biztosan változik

Jelentős nyomot hagy az emberiség történelmében a koronavírus-járvány, és az is egyértelműnek tűnik, hogy alapjaiban változtatja meg az életünket. A légi közlekedés például valószínűleg nem lesz már olyan, mint a békeidős csúcsidőszakában volt, és nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy legalább megközelítse a 2019-es szintjét. Egy repülési szakértő segítségével bemutatjuk, milyen változásokra számíthatunk a közeljövőben, és hogyan fogunk repülni a járvány lecsengésével.

Módosulnak az árak

Az első újdonság, amit észreveszünk majd, hogy a jegyek ára különbözik a megszokottól. Kezdetben meghökkentően olcsó árakkal találkozhatunk – ahogy a Ryanair egyik vezetője is utal rá –, de amint megtanulunk együttélni a vírussal, vélhetően drágulás jön.

Senki sem ül mellettünk

Átmeneti megoldásként az emberek közötti nagyobb távolság megtartása érdekében a középső székeket blokkolhatják a légitársaságok.

Mindez azt jelenti, hogy egy gép kapacitásának nagyjából harmada kiesik, ezáltal kevesebb jegyet tudnak értékesíteni. Vagyis emelkedhetnek a jegyárak.

Új etikett: maszkban utazunk

Nemcsak a repülőtéri biztonsági ellenőrzésnél vagy a váróban kell majd eltakarnunk az arcunkat, hanem a gép fedélzetén is. Olyannyira, hogy az egyik amerikai társaság már be is vezette a kötelező maszkviselést az utastérben.

Több folyadékot vihetünk a fedélzetre

Természetesen nem kétliteres kóláról vagy borosüvegről van szó, hanem fertőtlenítőszerekről. Az Egyesült Államokban a korábbitól eltérően már jóval nagyobb mennyiségű folyadékot – ebben az esetben – kéztisztító zselét vihetnek magukkal az utasok.

Orvosi vizsgálatok jönnek

Valamennyi repülőtéren megmérik majd az utasok testhőmérsékletét,

tehát azt nyugodtan elfelejthetjük, hogy ezentúl akkor is felengednek a gépre, ha lázunk van, netán a Covid–19 tünetei jelentkeznek rajtunk.

Az Etihad légitársaságnál már a légzés- és pulzusszámot is ellenőrzik önkéntesek.

Gyors tesztelés és karantén

Egyes helyeken szigorúbb és alaposabb vizsgálatokra számíthatunk. Dubajban konkrétan koronavírusra tesztelik az embereket, ráadásul az eredményt tíz percen belül kézhez is kapják az utasok.

A tokiói Narita repülőtéren is megvizsgálják az érkezőket, ám előfordulhat, hogy a tesztek eredménye később jön csak meg. Ha netán éjszakába nyúlik a várakozás, az utasok erre a célra kialakított alvófülkékben pihenhetnek. Néhány ország kötelezően kéthetes karantént rendel el az érkezők számára, és egy nyomkövető karkötővel is ellátja őket.

Országonként eltérő intézkedések

Körültekintően kell majd tájékozódni egy-egy utazás megtervezése előtt, mert vélhetően országonként más és más rendelkezéseket vezetnek be, ami viszont bizonytalanságot szülhet.

Ezek közül pár dolog csak technikai jellegű lesz – például a nyomonkövetésre alkalmas applikáció letöltése –, míg néhány közülük orvosi előírás (a már említett gyorsteszt). A legfontosabb, hogy amennyire lehet, naprakésznek kell maradnunk.

A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:

(Fotók: Unsplash)

szabályok | 2020 | koronavírus | légi közlekedés | repülés | átalakul

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom