Nem mi mondjuk, hanem az Apple Leisure Group (ALG) és a travAlliancemedia által közösen gründolt felmérése, melyen háromszáz utazási szakértőt kérdeztek meg.
Kalandos kirándulások
Eddig sem panaszkodhattak a klasszikus kalandtúrákat szervező cégek, de a jóslatok szerint 2020-ban még jobb évre számíthatnak,
ugyanis rengetegen keresik majd a természetközeli élményeket és a vadvilág közelből történő megfigyelésének lehetőségét.
Hajóutak
Nem mondhatni, hogy a környezbarát kategóriába tartoznának a tengeri hajókázások, ám például az AmaWaterways és a Viking Cruises kínálta világjárások továbbra is hódítanak, hiszen kevesebb pénzből lehet sok helyet – ráadásul kényelmesen – felfedezni.
Egy utazási ügynök elmondása szerint már most több foglalása van 2020-ra, mint amennyi az elmúlt harminckét évben összesen volt.
Mexikó
A föld legnépesebb spanyol nyelvű országa készen áll arra,
hogy kitegye az irányjelzőt, és megelőzze az eddigi legkedveltebb úti célokat.
A lenyűgöző történelmi emlékek, Cancún és Cabo sokszínűsége, valamint a szintet lépett gasztronómia jelenti a fő okokat, de a fejedelmi resortok is sokat tesznek Mexikó népszerűségéért.
Jamaica
Sokan választják az elképesztően vonzó Karib-térséget, és ha hinni lehet az előrejelzéseknek, 2020-ban még többen fogják.
Jamaica mellett Aruba és St. Lucia lépett nagyot előre a 2020-as foglalások számát tekintve.
Dominikai Köztársaság
A biztonsági feltételek javulásával elsősorban az amerikaiak révén számíthatnak több látogatóra a szigeten.
Bavaro és Punta Cana térségét keresik majd a legtöbben, ahol megannyi Instagram-pozitív pillanatot lehet megélni.
Maldív-szigetek
Elsősorban a luxus pihenőhelyek és a tökéletes strandok miatt lesz ellenállhatatlan a Maldív-szigetek.
2020-ra már most jelentős számú foglalást regisztráltak, ami valószínűleg még nőni fog, mert a kiváló búvárkodási lehetőségek vonzó programot jelentenek arrafelé.
Hawaii és Las Vegas
A szigetek változatos élményt kínálnak, mert nem csupán a legmagasabb szintű üzletek, szolgáltatások és strandok, hanem az adrenalinpumpáló kalandtúrák és a vízisportok is elérhetőek.
Vegas pedig már most igyekszik többet adni az eddigi, kicsit klisés kínálatánál, a helyzet pedig csak jobb lesz.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Unsplash)
Kalandos kirándulások | hawaii | Dominikai Köztáraság | Jamaika | 2020 | maldív-szigetek
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!






