Valószínűleg nem az Államok legfestőibb helye ez a tipikus amerikai kisváros, de talán érdemes elgondolkodni az ajánlatán.
Ugyanis a Kansas államban található 127 ezer fős városban elindult a Choose Topeka, azaz Válaszd Topekát elnevezésű kísérleti program – írja a CNN.
A krumplitermesztésben erős Shawnee megyei településen a gazdasági fejlesztéssel foglalkozó csoportok és a helyi munkáltatói alap adja össze a pénzt a kezdeményezésre,
melynek lényege, hogy tízezer dollárt fizetnek annak, aki kivesz egy lakást a városban, és tizenötezret annak, aki megvásárol vagy felújít egy házat Topekában.
Az első körben mintegy negyven-hatvan új topekai lakcímkártyát osztanak ki. A város jövendőbeli lakóinak a költözést követően egy évvel fizetik ki a pénzt, amit egyébként bármilyen, költözéssel járó költségre felhasználhatnak.
Egy egy vagy két hálószobás lakásnál négy-hét ezer, három-négy hálószobás esetén pedig tíz-tizenhat ezer dolláros költséggel kell kalkulálni, az ár természetesen függ az ingatlan lokációjától is.
A Kansas-folyó és a Shawnee-tó közelében található Topeka leghíresebb látnivalója az ismert kaszkadőr, Evel Knievel életének és munkásságának emléket állító múzeum, illetve az 1903-ban átadott, kilencvenhárom méter magas Kansas State Capitol épülete.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images)
usa | kansas | fizet | amerika | város | költözés
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


