Egy felmérés szerint nagyon pontos rutint követünk és meghatározott mennyiségű kávét iszunk ahhoz, hogy produktívnak érezzük magunkat.
A OnePoll piackutató cég nemrégiben több mint kétezer amerikai irodai dolgozót kérdezett kávézási szokásaikról. A válaszadók több mint felének, egész pontosan hatvanhat százalékának a gőzölgő csésze kávé a kedvenc napindító itala, negyvenhét százalék pedig a munkaidejének kezdetén is ezt fogyasztja.
Ezzel a kávé a legnépszerűbb reggeli italokat tekintve megelőzte a vizet és az ízesített vizet is.
A válaszadók ötvenkilenc százaléka a kora reggeli rutin szerves részének tartja a kávét, de ezt kortyolják a munkahelyükön a feladataik rendszerezése és az e-mailek olvasása közben is. Ami a kávé mennyiségét illeti, a megkérdezettek hetvenhét százaléka nyilatkozott úgy, hogy két vagy több csésze kávéra van szüksége ahhoz, hogy valóban produktívnak érezze magát.
A válaszadók közel egynegyedének, hétfőn van szüksége a legtöbb kávéra.
Ez azonban nem minden. Tízből több mint nyolc alkalmazott számára az ingyenkávé a legfontosabb munkahelyi juttatás, ettől érzik úgy, hogy munkáltatójuk megbecsüli őket.
A kutatás kitért arra is, hogy az amerikai irodai dolgozók mennyit költenek és milyen gyakran járnak kávézókba és ott mennyi időt töltenek el. Az eredmények szerint alkalmanként átlagosan 2,56 italt vásárolnak, évente közel háromezer dollárt költenek és hetente közel egy órát töltenek el kávézókban.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty Images)
hatás | koffein | mennyiség | fogyasztás | idő | csésze
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!