A Magyar Bocuse d’Or Akadémia az elkövetkező időszakban az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a SOTE Sürgősségi Betegellátó és a Fejér megyei Szent György Kórház dolgozóit támogatja naponta friss, meleg étel főzésével és kiszállításával. A Metro támogatásával, a Dining Guide-dal közreműködésben létrehozott projekt március 31-én indul.
A Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjainak jelentős része, sőt még hozzájuk csatlakozó séfek is vállalták, hogy részt vesznek a segítő programban a koronavírus-járvány idején. A tagok közül mindenki a szakmájának megfelelő beosztásban teszi hozzá saját tudását, energiáját a cél megvalósításához. "Egyhetes szervezést követően sikerült minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy március 31-tól napi rendszerességgel kb. százhúsz adag ételt sikerüljön elkészíteni és eljuttatni az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a budapesti SOTE Sürgősségi Betegellátó, valamint a legnagyobb vidéki kórház, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház munkatársainak – mondja a kezdeményezésről Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.
– A hazai gasztronómiai élet résztvevőiként azon a területen vagyunk képesek segíteni, amely a mi hivatásunkat jelenti. A Metro Kereskedelmi Kft. és összes dolgozója nagylelkű támogatásként szolgáltatja az ételekhez az alapanyagokat, valamint a főzéshez a helyszínt, eszközparkot és csomagolást a budaörsi Metro Gasztroakadémián."
Magyarország topséfjei váltásban, heti hét napon át főznek az említett egészségügyi szervezetek dolgozóinak, határozatlan ideig, amíg a krízis tart.
A főzést vállaló séfek listája a következőképpen alakul:
- Ádám Csaba
- Barna Ádám
- Ben Morris
- Both Lőrinc
- Csahók Ibolya
- Danó Zoltán
- Erdei János
- Hamvas Zoltán
- Haraszti Zsolt
- Harmath Csaba
- Jahni László
- Kanász László
- Kaszás Vanda
- Kis Sándor
- Kollár Endre
- Kovács Lázár
- Lutz Lajos
- Mizsei János
- Mogyorósi Donát
- Molnár Attila
- Molnár Bence
- Nádudvari István
- Nyíri Szása
- Péter Bence
- Pohner Ádám
- Sasvári Szilveszter
- Schmiedt Patrick
- Stelcer Zoltán
- Széll Tamás
- Szikszai Anna
- Szulló Szabina
- Tivadar György
- Vágó Márton
- Varju Viktor
- Veres István
- Volenter István
- Wolf András
"Az egyik legnemesebb, egyben legnehezebb szakmát végző mentők, orvosok és ápolók jelenleg még nagyobb kihívást jelentő, veszélyeztetett körülmények között állnak helyt napról napra, amiért nem lehetünk elég hálásak – mondja a kezdeményezésről a Dining Guide igazgatója, Herczeg Zoltán. – Az akció megszervezésénél nagyon fontos volt számunkra, hogy az ételek valóban azokhoz jussanak el, akik a frontvonalban harcolnak most. Ezt sikerült megnyugtatóan megszervezni. Különös figyelmet fordítunk továbbá a legmagasabb higiéniai követelmények betartására, amely az alapanyagok kezelésével, feldolgozásával kezdődik, és a professzionális csomagolással és kiszállítással ér véget. Kizárólag mikrohullámú sütőben melegíthető ételek fognak kikerülni a Metro Gasztroakadémia konyhájáról, ezzel is garantálva az élelmiszerbiztonságot az érintett intézményekben dolgozók számára."
A Magyar Bocuse d’Or Akadémia séfjei jó ízű, házias ételek elkészítésére vállalkoznak önkéntesen, segítő szándékkal. A napi rendszerességű főzés és ételszállítás március 31-én indul, és húsvétig egészen biztosan tart.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Dining Guide, Pálfi Balázs)
koronavírus | jótékonyság | Bocuse d'Or | főzés | magyar | kórház
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!