Egy órára átéreztem, milyen lehet sztárséfnek lenni

És még jól is laktam.

Jártam már a budapesti Makeryben, de a bő két évvel ezelőtti csapatépítőn még a minimális konyhai tudásomat is rejtegetve meghúzódtam a háttérben, és mondjuk úgy, teret engedtem a többieknek.

Annak ellenére jó buli volt, hogy leginkább a tablet tovább gombjának megnyomásában és a hangulat megalapozásáért felelős aperitifek elfogyasztásában jeleskedtem.

A legutóbbi alkalommal viszont úgy döntöttem, kipróbálom magam, és bátran beleállok, hiszen az étterem lényege erről, egészen pontosan a tanulásról, a felfedezésről, a rácsodálkozásról, magáról a főzésről, a közösségi és a sikerélményről szól.

Utóbbi majdhogynem garantált, mert a hibátlanul előkészített és magas minőségű hozzávalók mellett a videós útmutatásnak köszönhetően egy hozzám hasonló null kilométeres commis is nyugodtan nekikezdhet a bonyolultnak tűnő fogásoknak.

A Makeryben a vendégek maguknak készítik el az ételeiket, nem a szakács főz helyettük. A világ talán leginnovatívabb étteremlánca az alapítás óta egyre több országban mutatja meg magát: már Bécsben és Pozsonyban is felbukkan a budapesti gasztrostartup. A DIY étterem ötlete Lendvai Ádám fejéből pattant ki, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen az Intermedia tanszék doktoraként lehetőséget szeretett volna nyújtani az emberek számára, hogy a főzés társasági élménnyé válhasson.

Gondosan kiporciózott tételeket kell csak a tableten látott pár másodperces használati utasítást követve egymás után a serpenyőbe vagy az edénybe pakolni, egyedüli nehézséget a gázrezsón felnőtt énemnek a Jetson családban látott futurisztikus technikai csodának tűnő indukciós sütő jelenti, pláne, hogy az egyébként segítőkész, és vicces személyzet tagjai bőszen figyelmeztetnek a szerkezet buktatóira, amiből komoly balesetek is előfordulhatnak.

A Makery szakértőinek tanácsát megfogadva két fogás (főétel, desszert) mellett döntöttem, a munka utóbbival kezdődik. Tojássárgája és -fehérje felverés, mascarpone-hozzáadás, piskóta kávéba áztatása, egyik kedvenc gyümölcsöm lényegi tartalmának kikanalazása, grillázs szétdarabolása, majd mindezek rétegezése egy pohárba – tényleg nem vészes feladatsor, bár nem indulnék el vele egy Sütimester-selejtezőn. Mindenesetre a krém kiváló állagúra sikerült, a Passion fruit tiramisu mogyoró grillázzsal mehet pihenni a hűtőbe.

A főfogás már fejvakarósabb, hiszen Áfonyás-narancsos kacsamell sütőtökös rizottóval a kiválasztottam, mert imádom a gyümölcs-hús együttállást, ráadásul a fotón is remekül néz ki. Kikerekedik a szemem, amikor egy terebélyes tálcán kihozzák a hozzávalókat. A teljesség igénye nélkül kaptam kacsamellszeleteket, rizst, sütőtökpürét, vajat, sót, borsot, kétféle áfonyát, parmezánt, egy egész narancsot, hagymát, répát, alaplevet, gyömbért, és ha minden igaz, valamilyen gint. Ezt legszívesebben lehúznám önbizalomnövelés gyanánt, de inkább gyorsan elkezdem a feladatokat.

Az állítólag nehéznek számító rizottóval kezdek, amihez szerencsére a rizst már félkészen kaptam, egymás utánban  kell összeköltöztetni vele a répát, a pürét, a parmezánt és a többieket. Ha jól számolom, hét lépésben, sok kavargatással és néhány főzőlapról leemeléssel könnyedén elkészül, nagy örömömre több ponton is hasonlít a képeken szereplőre.

A hús kicsit bajosabb, ráadásul mindjárt az elején elrontottam a túl sok olajjal, úgyhogy alaposan megküzdök a kicsapódással, illetve picit tartok attól, hogy tocsogni fog az egész. Másfél percig kell egyik oldalán sütni (próbálom nem az olajtócsa mélyében áztatni a szeleteket), majd megforgatni. Félek tőle, hogy vagy nagyon megég, vagy nem sül át rendesen, de a végeredmény nagyjából a kettő közötti intervallumban helyezhető el, még ha nem is pontosan olyan, mint a videóban.

A hagyma pirítása az áfonyatestvérekkel ehhez képest gyerekjáték, plusz már a sistergő olajszikrák sem bántanak, úgyhogy bármilyen hihetetlen, de még fél óra sem telt bele, és máris tálalhatom életem első – szerintem – éttermi szintű fogását.

A tálalás láttán mondjuk aligha kapnék felkérést bemutatóra a hazai Bocuse d’Or-gálán, de hát életemben először csináltam ilyen kaliberű ételt.

A képességeimhez képest maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel, sőt: a hús miatti aggodalmam okafogyottá vált, a rizottóért még dicséretet is bezsebelek.

A desszert is rendben, bár valószínűleg jót tett volna neki, ha egy óra helyett egy éjszakára foglal szobát a hűtőben, és utólag – szubjektív vélemény – édesszájúságom ellenére kihagytam volna belőle a grillázst, és több piskótát használnék helyette.

Összességében vidám hangulatú, kellemes program volt, újszerű impulzusokat adott. Az előzetesen emlegetett sikerélményt tényleg megkaptam, ami önbizalmat ad a jövőre nézve. Biztosan bátrabban szabadulok majd be ezután a konyhába, és nem csupán akkor jelenek meg, ha a tálcára kell pakolni az elkészült ebédet vagy vacsorát. Nyilván mindehhez rengeteget adott hozzá a nagyszerűen elkészített alapanyag-csomag és az összesen húsz lépésben dokumentált videós segítség, de vélhetően itt senki sem akarja Széll Tamásék trónját döntögetni, az élmény a lényeg. Abból pedig bőven jutott.

A főváros toplistás éttermei nemcsak fantasztikus főételeikkel örvendeztetik meg a vendégeiket, hanem egyedülálló szemléletmóddal készült desszertjeikkel is. Az édességek között megtalálhatók a klasszikus finomságok mellett az újhullámos változatok is, azonban legyen szó bármelyikről, garantáltan lesz benne egy kis plusz.

(Fotók: Makery)

nagy sztori | főzés | desszert | közös | siker | élmény