Már a repülőn is lehet Michelin-csillagos fogásokat rendelni

Ha a turistaosztályra szól a repülőjegyünk, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne kaphatnánk meg semmit az első osztályú luxusból.

Legalábbis a British Airwysnél így működik a dolog, a társaság ugyanis új opciót vezetett be a turistaosztály utasainak, akik mostantól választhatnak a Michelin-csillagos séf, Tom Kerridge által készített ételek közül.

A Speedbird Café néven futó menü alapból olyan brit klasszikusokat tartalmaz, mint például a steak vagy a húsos pite, de kérhetőek falatok a nemzetközi konyha kiválóságaiból is. Kísérőként többek között korsó lagert vagy gin-tonikot lehet kortyolgatni, tehát az egész kicsit olyan, mintha egy trendi brit gasztropubban rendelnénk valamit.

"Nagy-Britannia az egész világon ismert kiváló minőségű húsairól, ezért a fedélzeten felszolgált piték a brit konyha nagyköveteiként indulnak majd útra, természetesen a hozzájuk illő kiegészítőkkel. A szendvicsek pedig frissek és ropogósak lesznek" – mondja a séf.

Kerridge egyébként a brit konyhaművészet egyik legnagyobb alakjának számít, az általa fémjelzett The Hand & Flowers pub Marlow városában található, és az Egyesült Királyságban elsőként kapott két Michelin-csillagot.

Aki ezt a menüsort választja, annak legalább tizenkét órával a gép indulása előtt le kell adnia a rendelését azért, hogy a társaság minimálisra csökkenthesse a fedélzeti ételpazarlást. A menü a British Airways Euro Traveller útvonalain közlekedő járatokon áll rendelkezésre.

Ez is érdekelhet:
Ezek most a világ legbiztonságosabb légitársaságai

A Wizz Air is a legjobbak között.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

repülés | turistaosztály | British Airways | fedélzet | étel | első osztály

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni
Hirdetés