Szinte könyörögnek a turistáknak, hogy ne tapogassák állandóan a népszerű szobrot Dublinban

A dublini városi tanács komoly lépéseket tervez a belvárosi szobor állapotának megóvása érdekében.

A helyi népi hős, Molly Malone bronzszobra ugyanis igen népszerűnek számít az ír fővárosba érkezők körében. A látogatók fényképezkedni is szoktak, amikor megérintik a szobor szabadon hagyott mellét, mivel ez állítólag szerencsét hoz. Ennek következtében a műalkotás egy részének állapota jelentősen megkopott.

Egy Tilly Cripwell nevű diáklány kampányt is indított, amiben a szerinte "nőgyűlölő hagyomány" megszüntetésére szólít fel. Cripwell a Telegraphnak azt nyilatkozta, hogy "rengeteg ember tolong körülötte, arcon csókolják, megcsókolják a melleit, és ez mind helytelen. Ez gúnyolódás, és lealacsonyítja őt, illetve nem adja meg neki azt a státuszt, hogy nemzeti kincsként kezelhessük."

Molly Malone az ír folklór egyik neves alakja. Egy olyan lányról szóló dal főszereplője, aki "Dublin szép városában" kagylót árul egy talicskából. A szekerét toló lányt ábrázoló bronzszobrot Jeanne Rynhart ír művész készítette, és 1988-ban állították fel a Grafton Streeten a dublini millenniumi ünnepségek részeként. A szobor 2014-ben került jelenlegi helyére, a Suffolk Streetre.

Ray Yeates, a dublini városi tanács művészeti felelőse elmondta, rögzítették a Molly Malone szoborral kapcsolatos bejelentéseket. Nem tartják jónak, hogy egy ilyen műalkotást állandóan tapogatnak, ami aztán kopást vagy sérülést okozhat. A tanács mérlegeli, milyen intézkedések lennének hatékonyak a szobor védelmében.

Molly Malone fontos alakja a dublini folklórnak, és minden köztéri műalkotással együtt mindig tisztelettel kell kezelni.

A szobor nem először kerül a hírekbe: tavaly ősszel háromszor is megrongálták, vandálok feliratokat firkáltak a figura dekoltázsára.

Itt egy friss tanulmány azokat a városokat vizsgálta, ahol a legtöbb a turisták száma a lakosokhoz képest, vagyis az alábbi helyeket semmiképp sem célszerű főszezonban felkeresni.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

szobor | dublin | turisták | állapot | írország

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom