A turisztikai ágazat újraélesztése érdekében meglepőt húz a Maldív-szigetek: a tervek szerint érkezéskor oltást ajánlana a látogatóknak.
A projekt része a szigetek ún. 3V-stratégiájának (visit, vaccinate, vacation, vagyis látogatás, oltás, vakáció).
Jelen állás szerint a népszerű üdülőhelyen negatív PCR-teszttel és érvényes szobafoglalással kell rendelkezniük a turistáknak a belépéshez.
A program azonban várhatóan átírja ezeket a szabályokat.
A pontos ütemterv még nem ismert, ugyanis első körben a helyieket kell beoltani. Eddig a lakosság alig több mint fele kapta meg az első adag vakcinát, a turisztikai iparban dolgozók esetében viszont ez az arány már kilencven százalék. Amennyiben sikeresen folytatódik az oltási program, a helyi lakosok után a Maldívra érkezők következhetnek.
A Maldív-szigetek gazdasága nagymértékben támaszkodik az idegenforgalomra. A kampány célja még ebben az évben a másfél millió turista és a tízmillió vendégéjszaka elérése, ami elsőre talán nagy számnak tűnik, de még mindig messze van a békeidőben tapasztalt éves átlagtól.
Közben Velencében még a vaporettókon is oltani fognak, és nagyon várják a magyar turistákat. Míg Velence lázasan dolgozik az újranyitáson, az angolok már kitárták a kocsmák ajtajait, itthon pedig egy remek startupprogram keretében kaphatsz nagy támogatást, ha van egy jó ötleted a turizmus fellendítésére.
(Forrás: Matadornetwork, fotók: Pixabay)
oltás | program | koronavítus | ajánlat | turistáknak | kampány
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

