Nem csupán az infláció miatt szálltak el húsvétra a szállodaárak

A Travel Intelligence Services friss elemzése szerint a húsvéti időszakban jelentősen megemelkedtek a szállodák árai, a legtöbb esetben ez a növekedés meghaladja az inflációt is.

A húsvéti ünnepek idejére vonatkozó hotelárakat húsz európai úti cél esetében vizsgálták meg és azt a következtetést vonták le, hogy míg Nápolyban, Tiranában és Budapesten néhány százalékkal csökkentek az ötcsillagos szállodák árai,

a legtöbb helyen az inflációt meghaladó mértékben emelték meg az árakat.

A jelentés szerint több helyen, így Barcelonában, Brüsszelben és Rómában átlagosan harminc százalékkal kerül többe a húsvéti pihenés, Zágrábban, Varsóban és Tiranában pedig a legalacsonyabbak az árak. A kutatás emellett arra is rávilágított, hogy a tavaly húsvéti adatokhoz képest a legnagyobb növekedés Barcelonában tapasztalható,

a háromcsillagos szállodák esetében a szobák negyvenhárom százalékkal kerülnek többe, mint 2022-ben.

A négycsillagos szállodák közül a legjelentősebb áremelkedést Brüsszelben jegyezték fel (34 százalék), a párizsi ötcsillagos szállodákért pedig a tavalyi évhez képest harminc százalékkal kell többet fizetni.

A húsvéti ünnepekkor Zágráb, Varsó, valamint Tirana kínálja a legjobb árakat mindhárom kategóriában.

A szállodai árak meredek emelkedése mögött azonban nemcsak az infláció és a megélhetési költségek növekedése áll, hanem például a munkaerőhiányból eredő működési költségek megugrásában is keresendő.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)

áremelkedés | szálloda | húsvét | infláció | hotel

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom