A szardíniai spagetti istenien hangzik, az is, pedig csak öt hozzávalóból áll Amilyen zseniális, annyira könnyű elkészíteni – vagyis duplán zseniális.
Ingyen adnak szállást a túrázóknak ezen a csodálatos olasz szigeten Az ajánlat fiataloknak szól, de gyorsan kell dönteni!
Súlyos bírságra vagy akár börtönbüntetésre is számíthat, aki homokot lop el erről a strandról Természetes dolog, hogy a nyaralásból szuvenírrel térünk haza, de maradjunk inkább az édességnél, a hűtőmágnesnél vagy a hógömbnél.
Ha ide szervezed az esküvődet, garantáltan nem kell aggódnod azon, hogy mit vegyél fel A menyasszonynak elég csak egy fátyol.
A bányamérnöki munka remekműve ez a sziklafalba épült kikötő Cesare Vecelli 1922-ben merész ötlettel állt elő.
Újabb turista esett kísértésbe a gyönyörű tengerparton, a rendőrök állították meg Évről évre akadnak próbálkozók.
Olaszország ársapkát vezet be a repülőjegyekre Szeretnék megvédeni a fogyasztókat az elszálló inflációtól.
Néhány szerencsés havi 372 forintért juthat albérlethez egy elbűvölő olasz faluban Nem ez az első alkalom, hogy Ollolai ilyen csábító ajánlatot hirdet meg.