Ez a világ tizenegy legszebb metróállomása A földkerekség leglátványosabb építészeti megoldásai gyakran a föld alatt találhatók.
Kit érdekel a vonat, ha az Orient Expresszel a nyílt vízen is hajózhatunk?! Az Orient Express Silenseas vízre bocsátáskor a világ legnagyobb vitorlás jachtja lesz.
Elképesztő az érdeklődés a Párizsba tartó repülőjegyek iránt ebben a három hétben Világszerte kitüntetett figyelmet kapnak a Franciaországba irányuló repülőjáratok, nem véletlenül.
Hamarosan ötven új felhőkarcoló alakítja majd át ennek a mesés európai városnak a látképét Itt áll majd az ország legmagasabb épülete is.
Hálókocsis vonat köti össze jövő hónaptól Európa két kulturális fellegvárát A teljes út várhatóan tizenöt órát vesz igénybe.
Az egyik legnépszerűbb európai ország hatalmas változásokról döntött a légi közlekedésben A döntés a jelentések szerint évente huszonegyezer járatot és három millió utazót érintene.
Még egy évig biztosan nem tehetik be a lábukat az oroszok ebbe az európai országba egy friss döntés értelmében A beutazási tilalom meghosszabbításának célja, hogy az ország határain belül mindenkinek szavatolni tudják a biztonságát.
Ebben az európai városban a legnagyobb öröm parkba járni 2019 és 2023 között kétszáztízezer fát ültettek városszerte, ezek számát pedig a következő években további félmillióval növelik.
Ezekben az európai országokban a legveszélyesebb autót vezetni Vannak olyan helyek Európában, amelyek kevésbé biztonságosak, részben az infrastruktúra minősége vagy a vezetési kultúra szintje miatt.